Az iskola felvételi eljárásával kapcsolatos információit megtekintheti itt: » Felvételi |
Zöldül a Lila! Érdekel, hogy mi (is) ez? Katt IDE!!
|
|
|
Az iskola két saját kollégiummal rendelkezik, melyek név szerint: Pozsonyi Ifjúsági és Diákszálló és a Sulila Ifjúsági és Diákszálló. » Kollégiumok |
A Neumann János Középiskola és Kollégium rendezvényeiről készült fényképek » Galéria |
A Neumann János Középiskola és Kollégium 2000 novemberében létrehozta a Neumann Ifjúsági Vállalkozói Központ és Oktatási Centrumot (NIVÁK), azzal a céllal, hogy Egerben és annak vonzáskörzetében a vállalkozói kultúra terjesztésének és fejlesztésének egyik központjává váljon. » NIVÁK |
Az intézmény szolgáltató partnere az Agria Humán Nonprofit Kft., ami a biztosítja a portaszolgálatot és az iskola takarítását.» Agria-Humán |
|
|
Véget értek a 8. osztályos tanulóknak szervezett tehetséggondozó Neumann versenyek A Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium 8. osztályosok számára rendezett tantárgyi versenyek eredményhirdetésére 2018. november 23-án 11 órára szeretettel várjuk a díjazottakat, szüleiket, tanáraikat!
Az eredményhirdetésre behívott, valamint a dicséretes tanulók névsora olvasható itt:
» tovább | Esslingen - Eger 2018 - 2019 A már hagyománynak számító németországi csereprogramot iskolánk minden második tanévben szervezi meg. A 2018 - 2019, tanévben diákjaink október 17-én utaztak Esslingenbe. » tovább | Tanulmányi kirándulások A művészeti szakmacsoport ebben a tanévben is szervez tanulmányi kirándulásokat. » tovább | Gratulálunk a Neumann versenyek 2. fordulójába jutott tanulóknak!
A Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium a 2018/2019-as tanévre is meghirdette nyolcadikos tanulók számára a Neumann versenyeket. A legeredményesebben szereplő tanulókat várjuk a második fordulóban.
Szeretettel várunk minden érdeklődő általános iskolai tanulót, szüleiket és tanáraikat nyílt napjainkon is! » tovább | 4 for Europe országos középiskolai verseny A magyarországi Europe Direct Információs Hálózat, az Informatikai és Könyvtári Szövetség, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája Magyarországon „4 FOR EUROPE” címmel az idei tanévben is európai uniós témájú versenyt szervez középiskolás diákoknak. Iskolánkból a Csajszellák csapat: Gál Dorka, Ignácz Alexandra, Pálinkás Petra, Petrikán Bianka (10E) elsőként, a Twinkling Stars csapat: Kocsik Nóra, Lánchidi Réka, Sári Lili, Pelle Tamás (10E) pedig hetedikként került a regionális döntőbe. Felkészítő tanáraik: Czeglédi Tímea és Beke Noémi. Szeretettel gratulálunk!
» tovább | „A Kreatív iskola”
Szeretettel hívunk és várunk minden pedagógus kollégát a Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, mint Minősített Tehetséggondozóműhely által szervezett műhelyfoglalkozásra. A rendezvény időpontja: 2018. november 22. 14:30. A rendezvény helyszíne: Neumann Ifjúsági Vállalkozói Központ és Oktatási Centrum, 3300 Eger, Cifrakapu u. 158. A rendezvény témái: A kreativitás pedagógiája (plenáris), okoseszközök a tanításban, kifordított osztályterem, játékosítás, 21. századi gondolkodás (szekciók). Meghívott előadónk a Budapesti Metropolitan Egyetem docense, Dr. habil. Vass Vilmos. A részletes program:
» tovább | Bolyai Matematika Csapatverseny 7-8. osztály Prof. Dr. Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke fővédnöksége mellett a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium és a BOLYAI CSAPAT Kft. a 2018/2019. tanévben is megrendezte a Bolyai Matematika Csapatverseny körzeti fordulóját a 3-8. osztályosoknak. A verseny segíti a diákokat azon képességek kifejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat, és lehetőséget teremt arra, hogy átéljék az együtt gondolkodás örömét. A körzeti forduló legjobb eredményét a 7K osztályos Neumann7K_2 csapat érte el, regionális 1. helyet szereztek, bekerültek az országos döntőbe! A csapat tagjai: Veres Domonkos, Varga Dávid, Talján Balázs, Juhász Levente. Felkészítő tanáraik: Fülepné Bartkó Zsuzsanna és Bányainé Pichler Tímea. Szeretettel gratulálunk! » tovább | PénzSztár verseny A hatodik tanévben megrendezett versenyen az induló 1100 csapat közül iskolánk 2 csapata bejutott a legjobb 115 csapat közé, a verseny megyei fordulójába. A 12G osztályos csapat tagjai: Bagi Zsófia, Csirmaz Laura, Németh Dorina, Takács Noé
A 11G osztályos csapat tagja: Kerepesi Renáta, Molnár Nóra, Simon Emese, Vasas Adrienn
A szép eredményhez szívből gratulálunk!
» tovább | Rendhagyó irodalomóra Kemény Zsófival 2018. október 4-én Kemény Zsófi kortárs költő - slammerrel találkoztak diákjaink a Bródy Sándor Megyei Könyvtárban. A rendhagyó irodalomórán a 12F és a 12J osztály vett részt. Azért végzős diákokat vittünk, mert számukra a legfontosabb, hogy tájékozottak legyenek a kortárs irodalommal és az irodalom határterületeivel kapcsolatban. Rendkívül szemléletformáló és élvezetes beszélgetés volt, melyről Hovanecz Fruzsina tanárnő és Orosz József Ábel (12F) számol be: » tovább | Az EU jelene és jövője
Vendégünk volt Dr. Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője és Miszné Mestellér Zsuzsanna, a Heves Megyei Europe Direct iroda vezetője. Az Európai Unió elveiről, jelenéről és jövőjéről szóló előadáson iskolánk két tanítási nyelvű osztályainak és közgazdasági osztályainak diákjai vettek részt. Az informatív, aktualitásokat is bemutató előadás után kérdeztek is a diákok a képviselet vezető diplomatától.
» tovább | Újraélesztési verseny 2018. október 16-án az Újraélesztés világnapja, valamint az Ifjúsági Vöröskereszt
megalakulásának 97. évfordulója alkalmából rendezett versenyen vett részt a Neumann 6 heves megyei középiskola egyikeként. Diákok, osztályfőnökök,szaktanárok, sőtaz iskolavezetése is aktív szereplőjevolt az eseménynek. 405 sikeres újraélesztés történt a délelőttfolyamán, így a Neumann elnyerte „a legtöbbet, illetve a leggyorsabban újraélesztők”címet Heves megyében. A verseny megnyerése azonban csak másodlagos fontosságú volt, hiszen a diákok és tanárok egy életre szóló tapasztalattal gazdagodhattak.
» tovább | 9K Osztálypiknik Egy jó osztályközösség létrejöttéhez sok összetevőre van szükség. Mindenekelőtt egy jó vezetőre, nevelőkre. Nyitott, a másikat is megértő diákokra. Közös célokra, osztályprogramokra és sok-sok élményre az iskola falain belül és kívül. Mindenképpen erősíti a közösséget, ha a szülők is egy csapatot alkotnak, lehetőséget teremtenek arra, hogy ne csak a szülőértekezleten vagy facebook oldalon találkozzanak, hanem kötetlenebb formában is megismerjék egymást, jót beszélgessenek az iskoláról, gyermekeikről, terveikről. Erre ideális lehetőség egy kellemes őszi napon a természetben szervezett piknik. » tovább | Iskolákban ebben a tanévben is megünnepeltük a Zene Világnapját. A világnap célja, hogy a társadalom széles rétegei számára népszerűsítse a zeneművészetet, és – az UNESCO elveinek megfelelően – szorgalmazza a népek közötti barátságot és megbékélést. Yehudi Menuhin javasolta 1975-ben, hogy október 1-én tartsák a zene világnapját, legyen ez az a nap, amelynek főszereplője a zene. » tovább | Barokk Futóparádé Ismét megrendezésre került Egerben az egyik legnépszerűbb helyi sportesemény, a Barokk Futóparádé. Jelentkezőkben ez évben sem volt hiány. A Neumannból 350 tanuló puskalövésre startolt el és vágott neki az Érsekkertből induló és oda visszatérő 1500 méteres távnak. Iskolánkból Makovinyi Attila nyerte a fiú 1500 m-es futást, aki a serdülő magyar bajnok 800 m-en. További eredmények:
» tovább | Első Előző [48. oldal] [49. oldal] [50. oldal] [51. oldal] [52. oldal] [53. oldal] Következő Utolsó
| |
A legtöbb programunk nem jöhetett volna létre támogatóink nélkül.
Támogatóink listáját megtekintheti itt: » Lista |
Iskolánk a 2008/2009-es tanév óta vesz részt a Pénziránytű Alapítvány Tudatos Pénzügyekért oktatási programjában.
Pénziránytű Alapítvány
|
 |
|